Mobillal készült fotóidat feltöltheted a nagyobb stock fotós cégek honlapjaira. Hogyan lehet versenyképes egy okostelefonos fotó a profi DSLR fényképezőgépekkel készült képek mellett? Mi teszi a mobilos képeidet eladhatóvá?

Használhatod a mobilos fotóidat stock fotóként? | WahaviBlog a stock fotózásról
Tartalomjegyzék

    DSLR kontra mobil stock fotók

    Sok cikket írtak már arról, hogy az okostelefonok kamerája olyan mértékű fejlődésen ment keresztül, hogy szinte már jobb minőségű képet lehet készíteni vele, mint egy DSLR (tükörreflexes) fényképezőgéppel. Nemrég még én is azok pártján álltam, akik a tükörreflexes gépek felsőbbrendűségét hangoztatják. Aztán rájöttem valamire. Ha a két eszközt két zenei stílushoz hasonlítom, mondjuk legyen a barokk zene és a progresszív rock, akkor máris másképp látom a nagy riválisokat.

    A DSLR a hagyományos, klasszikus, kiforrott, szabálykövető barokk stílust képviseli, míg az okostelefonunk a gyorsan változó, könnyed rock-ot. A kettő simán megfér egymás mellett, nem kell egyiket sem kiebrudalnunk, leszólnunk, kevesebbnek beállítanunk.

    Egyik nap barokk zenét hallgatok, másik nap rock zenét. A kettő kiegészíti egymást, ahogy sok fotósnál a DSLR és a mobil.

    Amint ezt megértettem, már szívesen fotózok mobillal is, persze más témákat, mint a tükörreflexes géppel.

    A mobilod kamerájának fizikai határai

    A DSLR és a mobilod kamerája közti alapvető különbség az, hogy míg a DSLR optikailag tud sokat, a telefonod erőből dolgozik, azaz a hardveres teljesítményét hívja segítségül az optikai hátrányok szoftveres leküzdésére. A végeredmény optimális fényviszonyok között lehet hasonló, de sosem szabad elfelejtened, hogy a mobilod egy relatíve rossz minőségű képből / képsorozatból alkot egy jó minőségű fotót a másodperc töredéke alatt, míg a DSLR eleve jó minőségű képet gyárt.

    Egy fotón megjelenő apró részletek minősége a fényt érzékelő szenzor méretétől függ. Egy okostelefonban csak pici szenzor fér el, valamint az objektív is kicsi, így eleve korlátozottak a lehetőségei. Mivel a kis méret miatt jóval kevesebb fény éri egységnyi idő alatt a telefon szenzorát, a lehető legjobb minőség érdekében a rekesz értéket általában nem lehet növelni (a rekesz felelős a mélységélességért, azaz a háttérelmosásért is).

    A telefonod a fizikai korlátokat szoftveres megoldásokkal kompenzálja. A fotók minősége tehát elsősorban az eszközök teljesítményének növekedésével, illetve a szoftveres megoldások fejlődésével növekszik.

    Ha képes a telefonod a veszteségmentes RAW formátum rögzítésére, akkor használd azt! A fotó szerkesztésekor nagy előnye van a tömörített .jpg formátummal szemben.

    Mikor jobb a mobil telefonod, mint egy DSLR stock fotózáshoz?

    A zenés hasonlatomhoz visszatérve, a DSLR gépek és az okostelefonok kamerájának összehasonlítása eleve értelmetlen, hiszen mindkettőnek vannak előnyei a másikkal szemben, amiket kihasználhatunk, ha stock fotósként megértjük a kétféle megközelítés lényegét.

    Stock fotósként mindig a minőségi fotók készítése a legfontosabb szempont, így témától és helyzettől függően használhatjuk vagy a DSLR gépünket, vagy a mobilunk kameráját, hogy a legjobbat hozhassuk ki a fotóból.

    A különbséget az Alamy stock fotós társaság hozzáállása alapján értettem meg. Ők ugyanis teljesen külön platformon kezelik a DSLR-rel, illetve a mobillal készült fotókat. Hogy miért? Elsősorban természetesen a minőségi különbség miatt. Azonban egy másik szempont is meghatározó, amiért a mobilos fotók különleges elbánásban részesülnek.

    Hozzászoktunk már ahhoz, hogy mindenütt mobillal fényképező járókelőket látunk, így fel sem tűnik egy stock fotós az utcán, vagy olyan helyszínen, ahol egy nagyméretű DSLR bizonyosan szemet szúrna. Mobillal sokkal egyszerűbb emberekről életszerű, természetes képeket csinálni, ami a stock fotózás lényeges témája.

    A DSLR vs. mobil kérdés valójában nem a minőségi különbségről szól, hanem a praktikumról. Milyen helyzetben, melyik eszköz a praktikusabb?

    Hol adhatod el a mobillal készült képeidet?

    A nagyobb stock fotós oldalak bármelyikére feltöltheted a mobillal készült képeidet is, kivéve az Alamy-t. Ahogy fent már említettem, az Alamy különválasztotta a DSLR, illetve a mobil fotók feltöltési platformját. Az iPhone-nal készült képeidet a Stockimo applikációban lehet feltölteni. Itt olvashatod el részletes útmutatómat a Stockimo-ról.

    A protfóliód fotói ugyan az Alamy oldalán jelennek meg (S-sel kezdődő azonosítóval), de mind a képek kezelése, mind az eladott képek kifizetése a Stockimo alkalmazáson belül történik.

    Összefoglaló

    Stock fotósként célszerű a DSLR gépen kívül mobillal is fotózni. Egyrészt azért, mert minden ügynökségnél van lehetőség a képek eladására, másrészt új lehetőségek nyílnak meg előtted. Sose felejtsd el azonban azt, hogy a mobilod kamerájának optikai korlátai vannak (kis méret), amik akkor is megmaradnak, ha a képfeldolgozó szoftverek rohamosan fejlődnek.

    Ha részletgazdag, jó minőségű fotót szeretnél készíteni, akkor mindenképp használd a DSLR gépedet. Ez különösen érvényes a gyenge fényviszonyokra, ahol a mobilok többsége bizony nem teljesít (elég) jól.

    Használd a mobilodat stock fotózáshoz, ha

    • nem akarsz feltűnést kelteni az utcán vagy egy rendezvényen,
    • egy hangulatot szeretnél ábrázolni, ahol nem a tűélesség, részletgazdagság a lényeg,
    • nincs nálad más eszköz,
    • nincs időd előkapni a DSLR gépedet egy hirtelen adódó jelenet lefotózásához.

    Sose használd a mobilod

    • digitális zoom funkcióját,
    • gyenge fényviszonyok között (azaz este, szürkületben, lámpával megvilágított szobában),
    • ha túl messze van a fotó tárgya,
    • fehérhátteres stúdiófotózáshoz.
    Olvasd el ezt is

    A stock fotózás gyakorlata

    A stock fotózás gyakorlata ingyenes útmutatók | WahaviBlog a stock fotózásról

    Töltsd le ingyenes pdf összefoglalóimat, melyekben lépésről-lépésre útmutatót találsz a stock fotózás gyakorlatáról.

    Hol tartasz az utadon? Válaszd ki a Neked megfelelő útmutatót:

    vagy

    A bejegyzés szerzője

    Wallon-Hárs Viktor (wahavi)

    Az életem dióhéjban:

    Óvóbácsiként kezdtem (ezért is szeretek mesélni), aztán angolt tanítottam (ezért lehet a blognak angol verziója is, zenét szereztem (ezért készült a Wahavi Music weboldalam). Honlapokat készítek a mai napig, és a fotózás mesterségét immár stock fotósként űzöm.

    Még a filmes korszakban kezdtem fotózni, de ma már digitális géppel járom a várost. Beleástam magam a stock fotózás rejtelmeibe, így nemcsak az alapokat, de a műfaj titkaiból is egyre többet ismertem meg.

    Hogyan találtam rá a stock fotózásra? Olvasd el a személyes történetem.